2016-02-29

Kék madár és sorsolás



A Kék madarat nem kell távoli országokban keresni. A Kék madár mindig velünk van, ha szeretjük egymást, és örülünk az élet legkisebb ajándékainak is. De mindig elrepül, ha bántjuk egymást, ha irigykedve figyeljük a mások örömét. Mert a Kék madár maga a boldogság, és kalitkája; az emberi szív.
Maurice Maeterlinck: A kék madár

Ezt a kis Kék madarat még januárban  hímeztem (és el is ajándékoztam már) és ahogy néztem a fotóimat most vettem észre hogy még nem is mutattam itt. Egy kicsit közelebbről is megmutatom...


Mivel ma febr.  29. van, így összeírtam a neveket és sorsoltam a Random.org listás részének segítségével, s a következő lista állt elő:
A szerencse Rita JG-nek kedvezett, övé az előző bejegyzésben mutatott csomag!
Hétvégén arra gondoltam, hogy egy meglepetés csomagot is készítek :)  Ezt pedig a lista alapján a 2., azaz Márti nyerte.
Gratulálok a nyerteseknek! Kérlek jelentkezzetek az x_leki@indamail.hu-n, hogy hová küldhetem !

Köszönöm mindenkinek aki velem játszott és betér(t) hozzám :).


"A legnagyobb hibád az,hogy keveset nevetsz - mondta Berni Mikaelnek. - Az olyan emberek, mint te, azt gondolják, hogy a szív szabályozza az életet és a lelket. De bármelyik mészáros el tudná neked magyarázni, hogy az is csak ugyanolyan szerv, mint a többi, és hogy mérlegen meg lehet mérni.
A nevetést viszont soha senki nem fogja tudni megmérni.
A nevetéstől könnyebb leszel. És repülni tudsz."


Nagyon szép mosolygós napot kívánok! 

11 megjegyzés:

  1. Gratulálok a nyerteseknek, s neked is a szépséges újabb alkotásodhoz.

    VálaszTörlés
  2. Gratulálok a nyerteseknek!
    A boldogság kék madara ... szép ... olyan finoman, elegánsan mégis egyszerűen fejezted be.Olyan "Lekis" finom szépség.

    VálaszTörlés
  3. Gyerekként láttam a könyvből készült filmet, tátott szájjal néztem, mert elég misztikus volt, pláne a vége amikor a gyerekek a még meg nem született testvérükkel találkoznak. Fogalmam sem volt, hogy kerül a történetbe egy kék madár...a könyvet 20 év elteltével vettem egy bolhapiacon...persze most eléggé elkalandoztam.A hímzésed nagyon kedves és szép és a játék lehetőségét is köszönöm!

    VálaszTörlés
  4. Ó, nagyon örülök, köszönöm szépen! Mega az e-mail hamarosan!

    VálaszTörlés
  5. Gyönyörű lett a kék kismadár! ♥
    Gratulálok a nyerteseknek! :o)))

    VálaszTörlés
  6. Gratulálok a nyertesnek!Nekem valahogy elkerülte a figyelmem ez a játék!
    Olyan lélekfinomító kis darab! :)

    VálaszTörlés
  7. Aranyos a madarad! :)
    Gratulálok a nyerteseknek! (kár, hogy egyik sem én vagyok... :)))

    VálaszTörlés
  8. Gratulálok a nyerteseknek :)

    VálaszTörlés
  9. Kedves Rita! Annyira örülök, hogy azt el nem tudom mondani!!! Köszönöm, hogy gondoltál a ketteskére is! ;)
    A madárkád és az idézetek gyönyörűek ... és még nyertem is! Köszönöm!:)

    VálaszTörlés