A kék meg a sárga

Egyszer két festékpötty – egy kék meg egy sárga – egymás mellé esett a papírra. Egészen közel, a szélük összeért.
– Nem menne kicsit távolabb? – mondta ingerülten a Kék.
– Menjen maga – válaszolta a Sárga –, s különben is, talán köszönne!
Ezzel hátat is fordított volna, mert a Kéket parasztos színnek tartotta – csak hát ez a festékpöttyöknél nehéz ügy, mert sem odébb menni, sem hátat fordítani nemigen tudnak.
– Még hogy én köszönjek?! Egy Sárgának! – morgott fitymállóan a Kék, és bizonyára lebiggyesztette volna a szája szélét, ha lett volna neki.
– Talán csak nem azt akarja mondani, hogy nekem kellene előre köszönnöm?
– De azt. Ha nem látná, én a Kék vagyok!
– Engedje meg, hogy fölkacagjak – mondta gúnyosan a Sárga –, hiszen maga a legközönségesebb szín a világon, nem is lehet egy napon említeni velem… és legyen szíves, ne könyököljön az oldalamba.
– Először is maga könyököl az én oldalamba, másodszor pedig én színezem az eget, a tengert, a vizeket, a legszebb virágok kékek, és az emberi szemek közül is a kékek a legszebbek. Képzeljen el egy sárga szemű embert… brr… vagy sárga vizet! Egyáltalán, hogy mer megszólalni mellettem!
– Mindig tudtam, hogy nagyon közönséges, de hogy ennyire! Mégiscsak túlzás! Még hogy a kék virágok a legszebbek! Látott már maga kankalint? Meg őszi erdőt? Maga túl mohó. Beszínezi az egész eget meg a tengert, csupa kék mindenütt. Unalmas. Én mértéktartó vagyok, sohasem válok unalmassá… Kérem, ez mégiscsak disznóság, most már egészen belém mászik… Árnyalatokban rejtőzöm, kis foltokban jelenek meg. S egyébként is, ha nem tudná, én az Okker családból származom.
– Okker?! Erre vág fel! Az is egy család? Az én őseim sokkal előkelőbbek, például sohasem lenne közülük senki olyan tolakodó, mint maga! Tudja meg, hogy én Ultramarin vagyok.
– Hah! – kezdte a replikát egy színészi felkiáltással a Sárga, akkor különben már rég összefolyt a két festékpötty, de nem volt ideje befejezni a mondatot, mert a kisfiú, akinek az ecsetjéről lehullottak, meglátta őket, és így szólt:
– Nicsak, milyen szép zöld pötty!

Hímzés közben ez a mese jutott eszembe Lázár Ervin: A Hétfejű Tündér-éből :).

A gyöngyikés mintát Danybrod-nál láttam meg még húsvét előtt. Keresgéltem kék fonalakat, de valahogy sötétkékes nem nagyon tetszett. Láttam a neten, hogy van világoskék gyöngyike is (Muscari Valerie Finnis) így ilyen lett. Egy kis fa nyuszkó még ráugrott a tojás-párnára :).
A horgolt kosarakat és tojást anyukám készítette Ádámnak. A filc kiscsirkét és a horgolt pipikét ajándéka kaptuk húsvétkor.
Ma reggel olyan szépen sütött a nap, hogy munka előtt egy kis kitérőt tettem egy szomszédos virágoskertig...

Nagyon szép, napsütéses, mosolygós napokat kívánok!