2015-08-27

Treasured Friend(s)

Sandra blogjából ( Plain & Fancy Merchant) mentettem le anno ezt a kis mintát. Valamikor július elején hímeztem ki, de rögtön 3 példányban :).

Megmutatni eddig nem tudtam, mert egy kicsit mozgalmasra sikerültek a napjaim (de erről talán majd másik bejegyzésben írok). Levendulával töltött kis párnácskák lettek és már el is ajándékoztam őket.

Az egyik párnácska Eszterhez került, amikor találkoztunk. Láthattam, kezembe foghattam, simogathattam a kész illetve készülő hímzéseit, mintáit. Ő ezekkel a finom dolgokkal ajándékozott meg:

Timivel és Amandával is sikerült találkozni a nyáron.
Timi ezekkel a szépségekkel lepett meg. A párna azóta a nappalban és a könyvben szereplő minták is beindították a képzeletemet (remélem időm is lesz és akkor majd mutatom :))
 Amandatól kapott puha kendő jól jött a hűvösebb napokon. A levendulás szívek is megtalálták helyüket már a lakásban, s a többi kincs felhasználására is lesz ötletem :) . 


Minden találkozás igazi feltöltődős találkozó volt, most visszagondolva is mosolyt csalnak az arcomra...
Nagyon szépen köszönök Mindent !!! 
Találtam a neten egy 1893-as ABC-t, melynek mintáit felhasználva szintén levendulás párnák készültek névnapi ajándékkísérőnek.

"Az öröm abból ered, hogy valaki meg tudja látni azt, ami szép és jó az életben."
Móricz Zsigmond
Örömteli pillanatokat kívánok szeretettel ♥

8 megjegyzés:

  1. Már úgy hiányoztál! ♥
    Minden nagyon szép-szokás szerint.:) és nagyon köszönöm a linkeket!!!!!

    VálaszTörlés
  2. Te egy igazi "Treasured friend" vagy!!! ♥♥♥

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szépek a levendulás párnácskáid, a barátoknak készült darabok is, a névnapiak is. Kedvesek az ajándékok,amiket kaptál♥
    Számomra mindig "jeles napok" a találkozók veled - kár, hogy olyan ritkán jut rá időnk.

    VálaszTörlés
  4. Micsoda szépségek! Annyira ízléses kis holmik, Veled örülök nekik!
    Nagyon ügyes vagy ezekkel az ajádékkísérőcskékkel, olyan helyes ötlet!

    VálaszTörlés
  5. Szóval a levendulás párnácskák olyan meghittek...
    Timi ajándéja vidám, szép, a könyvnek hasznát veszed, biztosan, érdekes dolog kesz egy kicsit más öltésekkel hímezni.
    Eszter munkái is mindig örömmel töltenek el, a " tartókáiért" mindig odavagyok, ez is olyan szép❤️
    Amanda igazán szép szívekkel ajándékozott meg, a kendő mintája gyönyörű.
    A régi ABC❤️ .....

    VálaszTörlés
  6. Jó újra látni Téged - ill. a munkáidat! :)
    Nagyon bájos párnácskákat készítettél! :) - és nagyon szép ajándékokat kaptál! :)
    Remélem, most már többször jelentkezel! :)

    VálaszTörlés